Széles látószög

Az egy km-re jutó hülyék átlaga, avagy a horvát taxisparádé

2018. augusztus 11. - Máté 15

Nem mintha nálunk sokkal jobb lenne a helyzet.

Taxis barátunk Zadar környékén a szembe kanyarodó sávban előz, ez engem még annyira nem is zavarna, de amit utána csinál... Perceken át próbálkozik a teherautó megelőzésével, többször visszarántja a kormányt, mert jönnek szembe, életveszélyesen közlekedik. Végül úgy fejezi be az előzést, hogy a tehergépkocsinak fékeznie kell, hogy még beférjen. A teherautó amúgy 1 km-rel később lekanyarodott.

Kicsit később láthatjuk azt a Volkswagenest, aki ugyan néhány gyalogost átenged a zebrán, de a sokadikat már majdnem elüti. Egyébként én is jártam így Zadar belvárosában. Mentem át a zebrán, amikor egy ott álló autó egyszer csak rámgyorsít, úgy kellett visszaugranom. Ebben a városban amúgy arra is figyelnünk kell, hogy a lámpák elég gyorsan váltanak. Tehát ha már kényelmesen nem tudsz megállni, amikor sárgát vagy pirosat kapsz, ezért inkább rágyorsítasz,  simán megkapod az oldaladba a keresztforgalmat. Nem sok, 1-2 másodperc hiányzik a rendszerből. Zadar tömegközlekedéséről itt olvashatsz bővebben.

Zadarba kerékpárral is érdemes ellátogatnunk, ugyanis hosszú km-eken át tudunk a tengerparton száguldozni, kitűnő minőségű aszfalton, vehetjük a kanyarokat ideális íven is, ahol épp nincs szembeforgalom (tehát egyirányú utcában). Erről készített válogatásunk következik, a végén egy stílusos tripla előzéssel - teljesen szabályosan.

 Zadarban a 8-as busz végállomásáig (pontosabban ahol megfordul, mert ez egy körjárat) tekertem, ott lelakatoltam a bringát a lépcsőhöz és beugrottam az Adriába lehűteni magam. Csodaszép tiszta volt a víz és meglepetésemre kifelé jövet rengeteg kagylót találtam.

Légiparádé vagy emberek tucatjainak veszélyeztetése (szavazás)?

2016_0101_211838_010.JPG

A szúnyogirtó repülő pilótája tartott egy rögtönzött légi-bemutatót.

Balatonföldváron járunk. Egy esti Siófokozás után felmentünk naplementét nézni a Magaspartra. Mindenki már a harmincnyolcadik fotót csinálta a Balaton és a lemenő Nap párosáról, mikor eszméletlen berregés zavarta meg a nyugalmunkat. Balatoni emberek lévén rögtön tudjuk, hogy ez csakis egy szúnyogirtó-repülőgép hangja lehet. Bőszen keressük a tekintetünkkel, majd feltűnik a szomszédos ház fölött, nem túlzok, alig 5 méterrel feljebb. Elhúz a rét fölött, megfordul, majd az általunk Wc-kefe kilátónak becézett angolosan szólva lookout-tower mellett is pár méterre húz el. Ugyanezt még kétszer megismétli, addigra természetesen kameráinkat is beizzítottuk.

 Ez első blikkre akár szórakoztató is lehet, de akármilyen hivatásos pilótáról is beszélünk, abban a toronyban emberek tucatjai voltak, akik nem garantált, hogy erre  vágytak esti programként. Gondoljunk csak arra, amikor a Lánchíd alatt átrepülő kisgép belekapott a Duna vízébe. Ráadásul ez egy mezőgazdasági célokra gyártott kisrepülő, nem versenygép. Szavazzon ön is!

index.jpeg

Ha kíváncsi a kilátóból elénk táruló panorámára vagy Balatonföldvár egyéb látványosságaira, nézzen bele Földvár-összefoglaló videónkba!

Kapcsolódó: Susnyás-leszámolás közkívánatra!!!

Mi a program augusztus hátralévő részére?

Nyárközi programajánlónk következik.

Tihany, Nyáresték a főtéren

Tihanyba mindig érdemes ellátogatni, de a főszezonban készüljünk fel a tömegre. Augusztus 10-én például Falusi Mariann koncert lesz, a fent említett programsorozat részeként. A parkolással legyünk óvatosak, mert amellett, hogy a főutca mellett drága, alig van szabad hely. Próbáljunk meg valamelyik párhuzamos kis utcában megállni, onnan a Belső tóhoz is könnyen eljuthatunk. A Bencés apátságot nem érdemes kihagyni, ahogy a mellette lévő sétányról elénk táruló Kelet-balatoni panorámát  sem. Kirándulós kedvűek felsétálhatnak a Kálvária dombra vagy felkereshetik a Barátlakásokat is az Óvár-hegyen.

Zamárdi, XVIII. Balatoni játszadalom

Különböző hagyománytisztelő programok, gyerekeknek ügyességi vetélkedők, tűzzsonglőrök, táncház és sok más várja az Augusztus 9. és 12. között Zamárdiba látogatókat! Tihannyal egy kompozás vagy egy kis autózás segítségével simán összeköthető program, menet közben Siófokot is útba ejthetjük. Zamárdi hosszú szabadstranddal rendelkezik, ez egyre nagyobb értéknek számít a jelenlegi trendek mellett, miszerint a strandokat vagy fizetőssé teszik, vagy beépítik.

2016_0101_000121_005.JPG

Hajtson föl ön is kocsijával a pláza tetejére autósmozizni!

Budapesten, az Árkád üzletközpont tetején lévő parkolót egy hónapig autósmozivá alakítják át. Este nyolckor vannak vetítések minden nap, egészen Szeptember 2-ig. 5000 Ft értékű utalvány vásárlásával vehető igénybe a lehetőség, tehát aki amúgy is vásárol a plázában, annak megérheti. A filmek jellemzően már jól ismertek, mint például a Truman show, Ponyvaregény, A keresztapa.

 

A horvát pincér tányérostul dobja a maradékot a Nemzeti Park vízébe

Látogasson el ön is Telascica Nemzeti Parkba!

Csak akkor olvass tovább, ha tetszett a videóban látható táj!

Ezek szerint olyan rossz nem lehetett. Kezdjük ott, hogy Horvátországban a Vir szigettől Sibenik-ig mindenütt a Kornati Nemzeti Parkba kínálnak hajókirándulást, de ezek többsége a Dugi Otok szigetre, a Telascica Nemzeti Parkba (pontosabban Natúrparkba) fog elvinni, ami szintén nagyon szép. De azért jobb előre tisztázni, hova is fogunk kiruccanni. Ha egy sós tavat emlegetnek, akkor az a Telascica Nemzeti Park területén lévő Mir tó, ami rögtön egyértelművé teszi az úti célt.

Mi Biogradból indultunk egy viszonylag nagyobb hajóval, fejenként 190 kunát (durván 8550 Ft) perkáltunk érte, de ebben egyszeri étkezés és italozás is benne volt. Mondjuk ez szerény személyem számára inkább kolonc volt az odafelé utat végigkísérő borzasztó erős (és számomra elviselhetetlen) olajban sütött halszag miatt. Menet közben végig nézelődtünk, rengeteg kis szigetet lehetett látni: némelyik felszíne szinte kopár volt, másikakat pedig foltokban fenyvesek borítottak. Ahogy a videóban is látszik, rengeteg hajó tartott a szigetre, egy szembe jövő vitorlás utasainak hosszasan integettünk is. Ebből már sejtettük, hogy mekkora tömeg lesz a nap hátralevő részében.

Utazási tipp: 9000 Ft-os Airbnb-kupon egy új regisztrációért, melyet 21'000 Ft feletti utazás esetén tudsz felhasználni a szállásfoglaláshoz!

Idővel a pincérek felhoztak asztalonként egy kosár kenyeret meg egy palack vörösbort, ami a kaja kihozataláig nagyrészt el is fogyott. A pincér elejtett 9 tányért, abból 5 összetört. A törött tányérokat kajástól a tengerbe hajította, ahogy azt a címben is leírtam. Már eléggé szenvedtem a halszagtól, de meglepetésemre amikor elém rakták a tányért, már kevésbé volt orrfacsaró a szaga. Gyorsan megszabadultam tőle egyik ismerősöm javára és nekiláttam a (disznó)húsnak meg a salátának. Előbbi rágós, utóbbi olajos volt, de végtére is nem az ennivaló miatt jöttünk el hajózni. Gyanítom, hogy a többi turistának sem válhatott igazán ínyére a falat, mert 10-12 perc után tucatjával álltunk a korláthoz és dobáltuk a darabkákat a sirályoknak. Pont végeztünk az étkezéssel, mire befutottunk. Mikor lementünk a hajó lenti szintjére, láttuk, hogy néhányan meg sem bontották a bort. Gondoltunk rá, hogy magunkkal viszünk egy üveggel, de a forróságban úgyis megbuggyant volna, ha nem isszuk meg gyorsan. Hát rosszul döntöttünk, mert visszafelé útra úgy eltüntették az összes maradék italt, hogy köpni nyelni nem tudtunk.

img_20180724_125048.jpg

Durván 4 óránk volt a környék bejárására, ebbe egy gyors sziklamászás, egy fürdőzés a sóstóban és a tengerben is belefért, holott eleinte elég szűkösnek tűnt az időkeret. A Dugi Otok sziget nyílt tenger felőli oldalán magasodnak a Stene sziklák, legmagasabb ponton 160 méterrel az Adria hullámai fölé. Ez egy kitűnő hely fotózkodásra, sziklamászásra azonban csak kellő fizikai erőnlét és megfelelő lábbeli (értsd: nem flipp-flopp papucs) mellett vállalkozzunk. A kőtömbök tetejéről érdemes lepillantani a mélykék tengerre, de még ha nem is vagyunk tériszonyosak, az insta-szelfik készítése közben ügyeljünk a több mint száz méteres zuhanás elkerülésére. Lefelé én ugyan futottam, de én elég gyakorlott vagyok ebben a műfajban. Pont ezért másnak nem ajánlom. Tudják: Kérjük kedves nézőinket, hogy a műsorban látottakat ne próbálják ki otthon!

A rövid, de annál keményebb és gyönyörűbb túrázás után a sós tóhoz vettük az irányt. A Mir tó vízében élőlények nem igazán fordulnak elő, mert sótartalma az Adria többszörösére rúg. Egyes útleírások szerint a tavacska délkeleti részében gyógyhatású iszap található, de ebbe a pár órácskába nekünk a gyógyulás már nem fért bele. Ehelyett beúsztam a tó kétharmadáig (HOSSZÁBAN!), majd vissza. A közepén természetesen lőttem pár képet minden irányba. A víz méregzöld, még a Balatonnál is kevesebbet látsz benne, búvárkodni gyakorlatilag fölösleges. Eléggé meleg a tó vize, kb 29 Celsius fokos volt, de ez az érték egy-egy forró nyári napon akár a 33 fokot is elérheti.

 

Még volt időnk csobbanni egyet a Telascica-öböl tengervízében is, de a sétaúttól (később ösvénytől) való lejutás a tengerhez eléggé nehézkes a meredek partszakaszok miatt. Viszont mindenképp megéri a kristálytiszta víz miatt, amivel szinte csak a Vir-szigeteki vagy a karlobagi vette fel nyaralásunk során a versenyt. Bár eléggé fáradtak voltunk, én azért saját magamhoz híven hosszú perceken át üldöztem egy turista-hajót gyorsúszásban - a kiránduló népség örömittas bíztatására.

Hazafelé úton döglöttünk. Én lefeküdtem az emeleten a padlóra, feltettem a lábam a padokra és elaludtam. A személyzet egyik túlbuzgó tagja azt hitte, hogy ez az ember segítségre szorul - mármint én - ezért természetesen felébresztett legszebb álmaimból. De hamar visszaaludtam ,némileg új pozíciót fölvéve. Kiadtam útitársaimnak, hogy szóljanak, mikor közel érünk a Pasman és Uglijan szigetek közöztti hídhoz, mert azt látni szeretném. Szerencsére eleget tettek kérésemnek, így a hajó orrából tudtam megcsodálni a viaduktot. Kicsivel Biograd előtt Timelapse üzemmódba kapcsoltam - mint a horvát autópályán - és egészen a célállomásig felvételt készítettem. Ezt technikai okokból a sóstóban készült hasonló Timelapse videóval vágtam össze. Tanulság, hogy ne csinálj timelapse-et úszásról, mert nem túl élvezhető. Legalábbis szerintem túl gyors így. De rátok bízom!

 

Susnyás-leszámolás közkívánatra

Visszakapták a kilátást a Balatonföldváriak!

Ahogy arról korábban írtunk már, Balatonföldváron épült egy új kilátó a magasparton, a sétaút mellett azonban hamarosan elburjánzott a dzsumbuj, kitakarta a kilátást a turistáktól (a szóbeszéd szerint így csalogattak minél több embert a kilátóba jó pénzért). Ez szúrta már eléggé a szemünket, amikor úgy döntöttünk, létrehozunk egy facebook-eseményt a témában. Nem kellett több ezer, de még több száz ember sem, 81 pontosan elég volt a célunk eléréséhez. Ennyi érdeklődőt látva jobbnak látták a susnyást a kívánt módon lenyírni. Ezt a döntést ezúttal is üdvözöljük. Már csak a rozsdás kerítés maradt ott, de ne legyünk telhetetlenek!

37922091_248223652453273_1543765624486887424_n.jpg

Érdemes levonni a tanulságot az eset kapcsán: ha pár tucat vagy pár száz ember összefog, sokkal nagyobb erőt képviselnek és sokkal több esélyük van sikerre vinni ügyüket. Egy néhány ezer fős település esetében közel 100 ember véleménye nem elhanyagolható, még ha köztük bizonyára akadnak nem helyi lakosok is. Vidéken éppúgy lehet közösséget szervezni, mint a fővárosban, csak valakinek el kell indítani a folyamatokat. Létre kell hozni a fékek és ellensúlyok rendszerét, amihez a civilek (értsd: átlagpolgárok) is kellenek, de ez lenne az ellenzék feladata is a következő négy évben.

A lokális problémákra (főleg vidéken) a médiának igen csekély rálátása van, ezért sokáig tudnak megoldatlanok maradni. A fenti példa is mutatja, hogy bizony a helyi lakosoknak kell megtenni az első lépést. Ha önmagukat nem érzik elég erősnek hozzá, kérjenek segítséget! Nekünk is írhatnak Facebook-oldalunkon, megtesszük a tőlünk telhetőt (pl. beállunk eseményszervezőnek, hogy ne derüljön fény az eredeti szerző kilétére).

Kapcsolódó: Meddig lesznek még szabadstrandok a Balatonnál?

 

Az elektromos kerékpárok kötelező felelősségbiztosításával kapcsolatban

Aki esetleg még nem hallot volna róla, az Európai Bizottság az elektromos rásegítéses bringák kötelező felelősségbiztosítását vette fontolóra az utóbbi időben.  A szervezetnek a Magyar Kerékpárosklub egyébként már elküldte egyet nem értő nyilatkozatát.

 A kerékpározás napjaink vitathatatlanul legkörnyezetbarátabb közlekedési formája. Ez az elektromos kerékpárokra is igaz. Az emberek kerékpározási motivációja sokféle lehet: a legtöbben magáért a tekerés öröméért csinálják, a sportért, vannak, akik egészségesebb életmódot szeretnének folytatni és sokan anyagi megfontolásból teszik. A mai üzemanyagárak (és biztosítási díjak) mellett ugyanis az autózás elég drága közlekedési forma. Bringázni talán fárasztóbb, körülményesebb egyeseknek, de legalább megspórolnak vele némi pénzt. Néhányan erőnléti okokból azonban csak rásegítéssel tudnak hosszabb távot megtenni és ha már rászánták magukat és beruháztak egy elektromos kerékpárba, az ő arcon köpésük lenne egy ilyen szabályzás bevezetése. Aki nem kifejezetten a bringázás szeretetéért csinálja az lehet, hogy úgy dönt, inkább majd buszozik, autózik (összefog néhány helybélivel, megosztozva a költségeken), robogózik.

img_20180723_175810.jpg

Inkább segíteni kéne a bringázás elterjedését (több, jó minőségű kerékpárút, egyszerűbb kárrendezés úthiba okozta kisebb károk esetén, az autósok kerékpárosok iránti toleranciájának növelése [pl. előzéskor 1,5 méter oldaltávolság tartása]), mintsem megadóztatni a bringázást. Én alapvetően EU párti vagyok, de ami ostobaság, az ostobaság. Az átlagos kerékpáros nemigen okoz olyan balesetet, ahol biztosításnak értelme van. Egy-egy kivétel miatt viszont indokolatlan lenne kötelezővé tenni. Ehhez kicsit hasonlít egyébként a drónokkal kapcsolatos huzavona nálunk, amivel a legnagyobb probléma szerintem az, hogy a törvény egy kalap alá venné a 20-30 dekás hobbi-drónt a 3-5 kilós ipari célokra használt társaival és ugyanolyan szabályokat alkalmaz rá.

 

Most érdemes ráugrani az Airbnb-re!

Még nem késő nyári utazást szervezni!

Bizonyára sokan már túl vannak az idei nyaraláson, de azok számára is érdekes lehet ez az akció! Ősszel is lehet városnéző utazásra menni vagy éppen télen Szilveszterkor elutazni. Véletlenül futottunk bele mi is ebbe a lehetőségbe, repjegy-árakat böngészve. A lényeg, hogy az Airbnb-n most minden új felhasználó kap 9000 Ft utazási bónuszt, amit nem is olyan teljesíthetetlen feltételek mellett tud felhasználni: első utazásának díja 21'000 Ft felett kell legyen. Ezért ha már van fiókja, akkor is érdemes létrehozni egy újat a kedvezmény érvényesítéséhez! 1 éven belül kell leutazni, mindenképp megéri. Ha nem tudja még, hova szeretne utazni, adunk néhány tippet!

Prága

Mi tavaly nyáron voltunk Csehországban, javarészt Prágában. A cseh fővárosba mindig érdemes ellátogatni, de aki kevésbé szereti a tömeget, az inkább ősztől tavaszig menjen, mert nyáron elképesztően sok a turista. A közlekedés-mániásoknak feltétlenül kihagyhatatlan úti cél a rengeteg villamosvonal, a metrók és az egész várost átszelő közúti alagút miatt. Autóval a központba nem érdemes behajtani, viszont tujával nagyon is! Percenként jönnek a villamosok, jól össze vannak hangolva a földalatti közlekedéssel. Csak az rossz, amikor nézed a megállótáblát: jöhet a 4-es, 6-os, 11-es és a 16-os villamos, majd befut a 9-es és elvisz valami random irányba. Éjszaka különösen sok az ilyen "eltévedt" vilinger. Nézd meg ajánló videónkat Prága villamosos városnézéséhez!

Zadar

Horvátország turisták körében egyik legnépszerűbb tengerparti városa, óvárosi része mindenképp gyönyörű, de a tengerparton érdemes végigmenni akár busszal, autóval vagy biciklivel. Az egyik legfelkapottabb látványosság a tengeri orgona, melyet a szél működtetne, ha a sok hülye turista nem ülne rá, ezzel megnémítva azt. Késő este fényjáték is van hozzá. A parkolással legyünk óvatosak, előfordulhat, hogy több kört kell tenni egy szabad helyért. Velünk már olyan is előfordult, hogy feladtuk a próbálkozást és visszatértünk szállásunkra. Érdemes a szomszédos Bibinjében is tenni egy sétát, akár az óváros mellett bemenni a vízbe: itt akár még kagylót is gyűjthetünk, innen még nem szedték ki az összeset! Múltkor amikor mentünk kocsival a parti 8-as úton, megálltunk egy zöldségesnél paradicsomért. Egy öregember volt kint, bement a feleségéért, aki elkezdett a zacskónkba körtét pakolni meg másik fajta paradicsomot, majd rádobta a mérlegre, mutogatott és kivett a tárcánkból  egy 50 kunást (kb 2250 Ft) Kicsit soknak találtuk, ezt láthatta szerintem rajtunk, mert adott egy "grátisz sárgadinnyét" hozzá. De legalább aranyosan mesélt valamiről közben, amit nem igazán értettünk (kivéve a településneveket).

 

 

 

Leszorítós, hazudós buszsofőr a 7-es úton

A kettő együtt rendkívül bosszantó tud lenni.

Főleg, ha az ember 40 km után, egy hadseregnyi fesztiválozón átverekedve magát kerül ilyen helyzetbe. Történetünk néhány héttel korábban, a Balaton Sound idején játszódik, csak most jutottam el odáig, hogy megírjam. Siófokról megyek hazafelé, Balatonföldváron kint megyek a 7-es úton (szabályosan), amikor legalább 60-nal elhúz kb 10-15 centire tőlem egy behemót nagy DAKK-os (Dél-alföldi közlekedési központ) volánbusz. A videón is jól látszik, hogy kicsit meg is inog a kerékpár a busz által kavart menetszél hatására. Egy egyezményes kézjel használata után rákapcsolok, a központi várónál utol is érem.

Kiveszem a kamerát a tokjából, hogy rá tudjak közelíteni a buszra. Felállok a járdára, elindulok megkérdezni a sofőrt, hogy ezt mégis miért kellett! Közben azon gondolkodok, hogy ezt kiengedték mára vagy megszökött? Mielőtt beérnék a sofőrfülkébe, leállítom a felvételt, mert tokon keresztül beszédhangot amúgy se nagyon rögzít (Utólag ezt kicsit megbántam) és nem akartam fenyegetőnek tűnni a kamerával. Rákérdezek: "Az az előzés a 7-es úton elég durva volt. Ezt mégis hogy gondoltad?" Erre ő azt válaszolja: "Nem is jártunk arra." Lónak a hasát. Otthon végignéztem a felvételt és a rendszám tökéletesen egyezik, úgyhogy nem csak közveszélyes, hanem füllentős sofőrt is fogtam ki.

Vagy a DAKK-nál kifejlesztették a teleportálás képességét a buszsofőrök számára, de ezt erősen kétlem.

Kapcsolódó írásunk: Helyezzük újra kilátásba a Balatont!

 

Itt az ideje példát vennünk szomszédainktól!

A horvátok lassan egy héttel a VB-ezüstérem után is ünnepelnek.

Magyarként teljesen meglepődve tapasztalom a horvátok figyelemre méltó hozzáállását a dolgokhoz. Lassan egy hete kint vagyunk az Adrián, azóta véget ért a foci VB. Másodikak lettek, boldogabbak, mint valaha. Nem azt látni rajtuk, hogy bosszankodnának az utolsó meccs miatt. Örömükben dudálnak mindenütt, énekelnek, nemzeti színekbe öltöznek. És anélkül borítanak mindent piros-fehér kockásba vagy piros-fehér-kékbe ��️, hogy egymásra mutogatnának különböző politikai érdekeltség miatt. Nálunk ez lássuk be, hogy szinte lehetetlen. 3-4 nappal a döntő után is szurkolói jelmezben járják az utakat, kórusban énekelnek a Zadari menetrend szerinti autóbuszon. (A sofőr adja alá a rádiót, nem üvölt az utasokkal, az utasok nem méltatlankodnak, intik egymást csendre.) És ez még nem is a hanyatló nyugat! Lenne miben példát venni a szomszédainktól! Oszd meg, ha egyetértesz!

Helyezzük újra kilátásba a Balatont!

Szó szerint értendő, nem a munkaerőhiányra gondolok.

Balatonföldváron járunk, a déli part egyik legszebb kisvárosában. A Balaton-part, a kikötő, a városközpont parkjai és utcái mellett a löszfal tetején található magaspart tartoznak a turisták által leginkább látogatott helyszínek közé. A városban mostanában elég sok minden változik: felújították (és egyben fizetőssé tették) a Keleti és a Nyugati strandot, a központi részen fizetős lett a parkolás, cserébe új parkolóhelyeket hoznak létre (miután elvették a régieket).

36772329_232102757398696_3830625389353369600_n.jpg

A magasparton pár éve építettek egy új kilátót, ezzel párhuzamosan erősen ritkították az előtte lévő erdősávot, a löszfal széle mellett vezető sétaút korlátját egy szörnyen ronda rozsdás kerítésre cserélték. A mögötte lévő eleinte sövény funkciót betöltő növényzet azóta susnyássá nőtte ki magát, konkrétan eltakarja a kilátást a sétáló emberek elől, ez a videón is jól látszik. Aki pedig leül a padra, a gyönyörű balatoni panoráma helyett a rozsdás kerítést látja. (Ami állítólag környezetbarát, na de akkor is...) Ennek az egésznek pedig anyagi megfontoltság gyanítható a hátterében, ugyanis a látogatók így kvázi rá vannak kényszerülve a kifejezetten drága kilátó-belépőt megvenni, ha nem a bozótot szeretnék nézegetni. A kilátás fentről nyilván szép, de attól még nem kellene elvenni a kilátást azoktól, akik nem szeretnének éppen felmenni. Ha egyetértesz velünk, csatlakozz e célból létrehozott Facebook-eseményünkhöz (nincs valós program, itt csak a támogatást lehet jelezni)!!! (A kerítést nem mi dekoráltuk ki, így találtuk még pár éve, de minden szava igaz)