Széles látószög

Csuklósítás Újbuda egyik forgalmas buszcsaládján

2018. augusztus 18. - Máté 15

Csuklósítás és egyéb átalakítások a 114-es járatcsaládon

Ezzel a címmel szerveződik Kelenföld és Albertfalva közösségi közlekedése. A javaslatot a Fb-eseménynél egy érdeklődéssel tudja támogatni. Akkor lássuk a medvét!

A 114-es járatcsaládon rendszeres a tömeg. Jellemzően csúcsidőben, valamint hétvégén. A következőkben a megoldási javaslat szövegét közöljük, egy-egy kisebb kiegészítéssel.

A nagy utaslétszámra való tekintettel tanítási időszakban a reggeli és délutáni csúcsórákban változtatásokat tervezünk bevezetni a 114-es járatcsalád vonalain. (Rossz kifogás, hogy a csuklós autóbusz nem fér el a vonalon, mert élőben láttuk, hogy de. A projekt kampányvideójának is ez szolgál alapjául)

 A járatcsalád összes vonalán csuklós járműveket tervezünk közlekedtetni, emellett pedig lakossági kérésre a felszabaduló szóló járművek felhasználásával indítanánk egy betétjáratot 114A jelzéssel a Móricz Zsigmond körtér M és Budatétény vasútállomás (Campona) között. Ez a járat azonban az Albertfalva, kitérőtől a Fehérvári út helyett mindkét irányba a Kondorosi út – Sáfrány utca – Fonyód utca – Vegyész utca – Szerémi út útvonalon közlekedne.

 Az alapjáratok (114-213-214) a közös szakaszokon (Móricz Zsigmond körtér M – Bikás park M illetve a Kondorosi út és a Budatétényi sorompó között) 5 percenként indulnának, a 114A betétjáratot pedig az eltérő vonalvezetés miatt 15-20 percenként tervezzük közlekedtetni. Hétvégén a 114-es és a 213-as buszok továbbra is 8-10 perces követési idővel közlekednének.

Ezen kívül szeretnénk, ha biztosítanák a lakosságot arról, hogy a 114-es buszt továbbra is meghagyják az Etele út – Fehérvári út útvonalon!

A projekt szervezői: a Budapesti közlekedésről a mindennapokban és a Széles látószög.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szeleslatoszog.blog.hu/api/trackback/id/tr8714188343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KissGecihuszár 2018.08.20. 20:32:22

Márpedig a 114-es TELJES vonalán NEM férnek el, ill nem tudnak kanyarodni a csuklós kocsik, azaz a Dózsából nem tudnak befordulni a XIII. utcába! Engem, mint egyrészt ex XXII. kerületi, másrészt a "tömközzel" vagy 30 éve aktívan foglalkozó embert,aki még ráadásul -lévén "C"-s jogsija- vezethetett ú.n. "városi rendeltetésű" buszokat is, tehát engem mindig lenyűgöz, amikor önjelölt "tömköz véleményvezérek, megmondóemberek" (okostojások) 1-1 blogon jól megaszongygyák a "tutit".
Ugyan tessen már nekem elmondani, miért közlekedjen a 114-213-214 járatcsalád a villamosokkal gazdagon telepakolt Fehérvári úton, amikor a Sáfrány-Tétényi útvonalon már csak a 7-es jár, illetve az Andortól a 153-as.Igenis, erre az útvonalra kell az a plusz kapacitás, amit -főként csúcsidőben- ez a járatcsalád képvisel! Aztán minek kell egy A-s betétjárat a Móricz és a Camponos közt, amikor ott a 33-as, a 114, 213,214, sőt még a 133E is alkalmas arra, hogy a Camponától a Karinthy-ig utazva, majd a csúcsidőben 2-3 percenként közlekedő 6-os villingerre átszállva elérjük a "Mópicz Zsigát", ahogy mi anno a slangben hívtuk.
Rewmélem, kommentem nem fog az előzetes moderáció keretében a "kukában" landolni, mint nem hozsannázó vélemény?!

okleveles naiv 2018.08.20. 20:32:23

A teljes vonal minden kanyarjában elfér? Kapacitás számítások? Hány busz és sofőr kellene?
Amúgy gáz (avagy a bé káva egyik szégyene a sok(k) közül), h a nagyobb kapacításért nektek kell kampányolni és nem dobja ki automatikusan az állítólagos utasszámlálásuk.

KissGecihuszár 2018.08.28. 00:56:03

@okleveles naiv: ha csuklósítasz, ez esetben lehet ritkítani, hiszen 1-1 csuklósra nagyjából 1.6-nyi szoló utas fér el, tehát 1-1 órás keresztmetszetben kb. 15%-al kevesebb indulást lehet abszolválni.
NEM BKV, hanem BKK a megrendelő és jelen esetben a VT-Arriva a szolgáltató, ezt jó lenne már végre megjegyezni, így 8 évvel a BKK megalakulása után. A BKK számlál -hogy milyen rendszerességgel, nos az már más lapra tartozik- , illetve a BKK tulajdonosa, a Főv. Önk. minden évben kiadja az ú.n. paraméterkönyvet, melyben vonalakra, viszonylatokra, viszonylatcsaládokra le van vezetve, mi mennyi.