Széles látószög

Légiparádé vagy emberek tucatjainak veszélyeztetése (szavazás)?

2018. augusztus 09. - Máté 15

2016_0101_211838_010.JPG

A szúnyogirtó repülő pilótája tartott egy rögtönzött légi-bemutatót.

Balatonföldváron járunk. Egy esti Siófokozás után felmentünk naplementét nézni a Magaspartra. Mindenki már a harmincnyolcadik fotót csinálta a Balaton és a lemenő Nap párosáról, mikor eszméletlen berregés zavarta meg a nyugalmunkat. Balatoni emberek lévén rögtön tudjuk, hogy ez csakis egy szúnyogirtó-repülőgép hangja lehet. Bőszen keressük a tekintetünkkel, majd feltűnik a szomszédos ház fölött, nem túlzok, alig 5 méterrel feljebb. Elhúz a rét fölött, megfordul, majd az általunk Wc-kefe kilátónak becézett angolosan szólva lookout-tower mellett is pár méterre húz el. Ugyanezt még kétszer megismétli, addigra természetesen kameráinkat is beizzítottuk.

 Ez első blikkre akár szórakoztató is lehet, de akármilyen hivatásos pilótáról is beszélünk, abban a toronyban emberek tucatjai voltak, akik nem garantált, hogy erre  vágytak esti programként. Gondoljunk csak arra, amikor a Lánchíd alatt átrepülő kisgép belekapott a Duna vízébe. Ráadásul ez egy mezőgazdasági célokra gyártott kisrepülő, nem versenygép. Szavazzon ön is!

index.jpeg

Ha kíváncsi a kilátóból elénk táruló panorámára vagy Balatonföldvár egyéb látványosságaira, nézzen bele Földvár-összefoglaló videónkba!

Kapcsolódó: Susnyás-leszámolás közkívánatra!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeleslatoszog.blog.hu/api/trackback/id/tr2514170611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ostvan1 2018.08.11. 20:56:20

Nem volt veszélyeztetés.
Egyébként sávokban kell permetezni, azért tűnt úgy, hogy megismételte a produkciót. Igen. Pár tíz méterrel arrébb. Ezért kapja a fizetését.

Peetee 2018.08.11. 20:56:39

Az az 5méter inkább 50. Csalóka a földröl nézve a repülőgép mozgása; nem kell pánikba esni; megvolt a 15perc hírnév.

Eyes_of_the_South 2018.08.11. 20:56:40

Nos, a szúnyogírtást nagyobb magasságból végezni értelmetlen, mert a permet nem ér le a hatóterületre. A mezőgazdasági pilóták ennél jóval alacsonyabb repülésre vannak kiképezve, bizonyos vegyszerek esetén 50-60 cm-re a talajtól szórnak.Csak írd be a youtube keresőjébe, hogy crop dusting v. munkarepülés. Ilyen esetben nincs meghatározva minimum magasság számukra, és a videó alapján, repülést ismerő emberként azt mondhatom, hogy teljesen biztonságosan hajtotta végre a pilóta a feladatot.Számukra 50 m felett már a világűr kezdődik, ahogy mondják.

lutria 2018.08.11. 20:57:12

A blogger megkérdezhetne egy hozzáértőt-mert a pl. a szúnyogirtást végző pilótáknak szigorúan meg van határozva hogy hol,milyen magasan repülve szórják az anyagot,asszem nem is mehetnek a víz fölé(és a szúnyoglárvák amúgy sem ott vannak) stb.-úgyhogy ha csak ilyen élesen fordulva tudja követni a partvonalat akkor így fog repülni és nem légi bemutatót tart...
Ahol én lakom ott a Duna felett permeteznek-a parton áll egy 10 emeletes panel és jól látható hogy kb.a 7-8.emelet magasságában repül és olyan látvány mindha nekirepülne a háznak ahogy eltűnik mögötte-mégsem hívja senki a légügyi hatóságot hogy miket művel...A youtube-on meg kellene nézni pár videót a témában,akár városban,két toronyház között is elrepülhetnek hogyha ott van az a terület amit be kell szórniuk.
Úgyhogy kellene a szavazásnál egy olyan opció is hogy -ez így teljesen szabályos.

if you 2018.08.11. 20:57:15

Ez a cc.5m,a légi permetezés ideális magasság,hogy csak a szükséges területek legyenek kezelve,mivel a legkisebb légmozgás is elsodorja a permetszert!

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2018.08.11. 20:57:19

A lakott terület feletti alacsony áthúzás engedélyhez kötött, és előre leadandó útvonalterv alapján végezhető. Ha csak a szórási menet végén repül át település felett, tervezett módon, az még beleférhet, de a videón elsőként látható túldöntött forduló – szándékosan akadály felé, nem attól távolodva – még ezekbe sem fér bele, ez már műrepülés, és kétlem, hogy a pilóta jogsija egyáltalán megenged ilyesmit. A leadott tervről már nem is beszélve. Autóval, motorral is sok baromállat csinál veszélyes dolgokat, de repülőt még viszonylag kevés embernek van lehetősége vezetni, tőlük elvárható lenne az egyébként nagyon szigorú és jól körülírt szabályok betartása. Mindenki úgy van vele, hogy ugyan már, mi baj lehet ebből. Volt ez már néhány ember utolsó szava. Ez a videó elég lehet ahhoz, hogy ezt az idiótát elmeszeljék.

mókusfülecske 2018.08.11. 20:57:21

Szúnyogot nem ezer méterről kel permetezni idióta....

Burgermeister 2018.08.11. 20:57:23

sima permetezés, a Duna felett is ez van

Judy Epokit 2018.08.11. 20:57:24

Egyik sem. Keress rá a légi permetezésre a híres videómegosztón és meglátod, hogy ezt így csinálják. Alacsonyan kell repülni, kölönben nem kerül megfelelő mennyiségű vegyszer a területre. Vízparti településeken ugyanezt látod a házak felett. Szóval ezt egy picit túlgondoltad, ne magadból indulj ki.

Ajánlom figyelmedbe: www.google.com/search?q=l%C3%A9gi+permetez%C3%A9s&client=firefox-b-ab&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwizjdiFweDcAhXKUlAKHTbhBgoQ_AUICigB&biw=1474&bih=1177

zotyabacsi 2018.08.11. 20:57:27

Nemtom, nálunk Budaörsön pont ilyen magasan szokott szúnyogozni az AN2-es. Elég nagy a kilátó, látta hogy ott van kikerülte. Gondolom a kilátó egy magaslaton van ahonnan rögtön süllyednie kellett, minek emelkedett volna magasabbra.

]{udarauszkasz 2018.08.11. 20:57:29

Szerintem ezt pont nem lakott terulet folott kellene csinalni. Ha a Balcsi folott csinalja, azt mondom, nem gond. De ahogy elneztem, a yard a forgoszarnyasrol figyelte vegig, szoval el volt az utolso bevetese....