Széles látószög

Felelet a Mondolatra 2.0 - Az új generáció, ahogy én látom

2018. június 15. - Máté 15

Milyenek vajon a mai fiatalok?

Annak idején, a nyelvújítás korában született egy gúnyirat (pamflet) az ortológusok (maradiak, nyelvvédők) tollából, a Mondolat. Kazinczy Ferenc védelmében Szemere Pál és Kölcsey Ferenc írták meg a Felelet a Mondolatra című művet. Nyelvtörténeti kitekintő, innen a címötlet is. És lám, végül mégiscsak sikerült levezényelni a nyelvújítást! Érdekes, kissé ferde párhuzam ez jelen témánkkal, hiszen a generációk törvényszerűen követik egymást.

a-mondolat-cimlapja.jpg

Én is diák vagyok, "tinédzser" bár nem szeretem ezt a szót a hozzá társított negatív jelentéstöbblet miatt. Számos ponton vitáznom kell egy a napokban megjelent az írással, ami lényegében végig negatív színben tünteti fel a mai fiatalok (diákság) generációját.

A bázisszövegben, ami ezt az írást is szülte ez hangzik el: „Felnőtt egy generáció, ami nem terhelhető.”  Ehhez képest én azt látom, hogy – legyen terhelhető vagy sem - az oktatási rendszerünk katasztrofális, igenis agyonterheli a diákokat, idegileg tönkreteszi sokukat, nem az életre, hanem főként lexikális tudásra készít fel. Egy idei tizedikesnek heti 33 órája volt, a jövő évi tizedikeseknek 36 lesz. Mi ez, ha nem a terhelés növelése? Amikor a diákok régóta hangoztatják, hogy mennyire kikészíti őket az aktuális óraszám, tananyag-mennyiség és oktatási módszer, akkor válaszképpen még egyet odacsapnak nekik.

Bármiféle információra van szüksége, az okostelefonjához nyúl. Bár nem az információszerzés a fő célja a legtöbbnek.” Szép csendben lezajlott a digitális forradalom, aminek persze bevallom, hogy árnyoldalai is bőven vannak (lenyomozhatatlanság, anonim zaklatás, átverések és igen, egyeseknél a függőség is, de nem szabad általánosítani!!!). De a szabad információszerzés lehetősége elvitathatatlan. Nem kell egy órát elpocsékolni azzal, hogy megtervezzük az utunkat Berlinig a hajtogatós térképen, nem kell órákig sorban állni a gázszámla befizetéséért, 10 mp alatt megnézed egy idegen szó jelentését, egy évszámot, online megtalálhatsz egy törvényrendeletet. Egész nap naprakészek lehetünk a Facebook-hírfolyam, Index, egyéb online hírportálok stb. segítségével. Nem csak akkor tudjuk meg, hogy mi történik a világban, ha van időnk megnézni a híradót egy kötött időpontban. Az internet szólás- és véleményszabadságot biztosít, bár napjainkban az álhírek kiszűrése valóban gondokat okoz.

1455188576-penz.jpg

Ami pedig a fiatalok pénzhez való hozzáállását érinti: A diákmunkák jellemzően alulfizetettek, ezért aki egy fárasztó tanév után megteheti, hogy inkább megpróbál regenerálódni, azt meg tudom érteni. "Nem akarnak dolgozni, mert a pénz sem elég motiváló erő." A boldogsághoz pedig ne a pénz legyen a motiválóerő, hanem valamilyen életcél, amihez történetesen nem árt egy kis lóvé!

„Felnőtt egy olyan generáció, ami lelkileg sem erős.” Ez az egyetlen pont, amivel én is egyet tudok érteni, személyes tapasztalataim alapján, noha a magyarázatok esetében csak találgatni tudok. Mindenesetre a fiatal korral aránytalan leterheltség az egyik tippem.

„Nem, nem csak a tanulás a feladatuk, hanem az is, hogy ezt a világot jobbá tegyék.” Ez egy nemes gondolat, bár azt hiszem ezt némileg sikerül is megvalósítani. A legtöbb közösségi akcióban, projektben fiatalok az ötletgazdák, mert ők még nem fásultak bele az életbe, még bíznak benne, hogy nekik sikerülhet változtatni egy hibás világon. Elég csak a környezetvédelem, a szelektív hulladékgyűjtés példáját nézni. A mai fiatalokat minden eddigi generációnál jobban érdekli a téma és többet is tesznek érte.

nem őriz emlékeket, mert neki csak a pillanat számít. Még azt sem állítom, hogy a mában él. Talán csak az adott pillanatban.” Ezzel szemben Albert Einstein ezt mondta: „Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.” Kérdezem én, mi a fontosabb, mint a jelen pillanat?

Kicsit hosszúra sikeredett, elkanyarodtam a filozófia irányába, pedig nincs is ilyen tantárgyunk. Egyelőre.

Lehet, hogy kisebbségi helyzetben vagyok a nézeteimmel. Lehet, hogy túlságosan optimista vagyok, esetleg részrehajló, de én így látom a mai fiatal generáció helyzetét!

671951b182e7353510086efb4daf2caf.png

Facebook-oldalunkat itt találod.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szeleslatoszog.blog.hu/api/trackback/id/tr1914048692